Tanárinterjú – Szabados Tamás

Tartalomjegyzék - Aki a tudományok királynőjével randevúzik…

A H épület sokak számára a matematika fellegvára a campuson belül. Az ötödik emeleten található Sztochasztika Tanszék egyik „toronyszobájában” sikerült Szabados Tamással találkoznunk, akit bizonyára sokan ismertek valószínűségszámítás óráról, illetve angol nyelvű matematika kurzusokról.

[b]Azt azonban kevesen tudják önről, hogy az első diplomáját a karunkon szerezte.[/b]

A katonaság után 1967-ben kezdtem meg a villamosmérnöki tanulmányaimat, majd ’72-ben diplomáztam híradástechnika szakon. A mi évfolyamunk volt az első, ahol a digitális számítástechnika ágazat megjelent. Úttörő kiképzést kaptunk a számítástechnika területén. Utolsó évben már a „villamoskari” matematika tanszék demonstrátora voltam, és elég kellemetlen volt negyedéveseknek tartani gyakorlatot valószínűségszámításból, akik közül sok emberrel annak idején együtt indultam. Tapasztalatlan voltam és ügyetlen, de végzés után itt ragadtam. Két évig tudományos továbbképzési ösztöndíjas voltam. Ez olyan, mint a mai világban a doktoranduszi képzés. Utána bejártam az utat: tanársegéd, adjunktus, majd docens lettem. A korai rossz tapasztalatok miatt éreztem, hogy ha tanítani akarok, matematikát kellene még tanulnom. Végzés után 72-ben beiratkoztam esti tagozaton hat éves képzésre az ELTE alkalmazott matematikusi szakára. 1978-ban vörös diplomával végeztem.

[b]Hogyan tudta kamatoztatni az életében e két terület kombinációját?[/b]

A tanszéken, mint a rendszerváltásig mindenhol, voltak bizonyos „KK” munkák (költségen kívüli – a szerk.), melyekben sokszor részt vettem. Többször is voltak ekkor olyan problémák, melyek részben villamosmérnöki, számítástechnikai, részben matematika jellegűek voltak. Akkori tanszékvezetőmmel, Rózsa Pállal, évekig dolgoztunk a Videoton számára. Parciális differenciálegyenletek numerikus megoldására szoftvereket fejlesztettünk a Videoton számítógépek platformjára. Jó üzlet volt ez a cégnek, mert az akkori szocialista tábor összes országában jól fogyott a gép. Igazából utáltam programozni (nevet), de pénzkeresés szempontjából ez volt a lehetőség. A matematikához képest a programozás rabszolgamunka.

[b]Az oktatást kedveli jobban, vagy a kutatómunkát?[/b]

Szeretem az oktatást, de igazán a kutatás az én „kedvencem”. Mikor kis időm van az oktatási szünetekben, akkor mindig azzal foglalkozom. Évközben rengeteg gond van a kurzusokkal, sok a hallgató, de mégis sokszor a gyakorlatvezetőkkel több a probléma, mint a diákokkal. Múlt félévben egyik kurzusomon 17 gyakorlat volt, az nem kevés gyakorlatvezetőt jelent. Az egyik olyan hátránya, hogy én egyetemi oktatóként kutattam, és nem főállású kutatóként, abban mutatkozik meg, hogy nincsen annyi cikkem neves tudományos újságokban, mint amennyi az életkoromhoz illene és nincs annyi hivatkozás a cikkeimre sem. A továbbiakban szeretnék több tudományos munkát végezni, több jó cikket írni, több tételt és bizonyítást felfedezni, és így kárpótolni magam.

[b]Angolul is oktat.[/b]

Régebben főleg. A nagy évfolyamos órákat nem kedvelem annyira, hiszen nehéz és hálátlan munka egy hatalmas teremben 470 hallgatóval kontaktust tartani. A kiscsoportos angol nyelvű órákon személyre szóló kapcsolatot lehet kialakítani. Hosszú ideig tanítottam a [i]Budapest Semesters In Mathematics[/i] nevű iskolában, ahova amerikai diákok jönnek egy-két félévre a BSc-jük előtt, már a végzéshez közel, matematikát hallgatni, amit aztán majd otthon beszámítanak nekik. Szívesen csináltam, hiszen rendszeres kapcsolatban voltam így az amerikai diákokkal. Meg kell jegyeznem, hogy ezek a hallgatók ugyanolyan szintűek, hasonló képességűek, mint a magyar hallgatók, szignifikáns különbséget nem fedeztem fel. Az előítéletek szerintem nem igazak, Amerikában is megvan a széles spektrum a gyengéktől egészen a kiválóig, mint akár itt a villamosmérnöki és informatikai karon. Ezt személyesen is megtapasztaltam.

[b]A különböző karok hallgatóival milyen kapcsolatban áll?[/b]

Legrégebben a villamosmérnöki és informatikai karon oktatok. Ez a kar rendelkezik talán a legjobb hallgatói állománnyal. Egy tanárnak öröm, ha a hallgatók átlagos színvonala jó, de a mi Sztochasztika Tanszékünk fő profilja az építő- és építészmérnöki hallgatók tanítása. Egy kicsivel talán itt az átlagos színvonal gyengébb, de a már emlegetett spektrum itt is felfedezhető.

[b]A kutatásai között egy roppant érdekes részletre lettünk figyelmesek. A biológiát hogyan sikerült házasítani a matematikával?[/b]

Két fő kutatási területem van. Az első egy elméleti matematikai irány, a sztochasztikus analízis, amely a pénzügyi matematikának egy fő eszköze. Ez utóbbi a részvények árfolyamával, befektetésekkel, opciós jegyek árazásával, pénzügyi piacokkal foglalkozik, de a mechanikában, biológiában is alkalmazható a sztochasztikus analízis. . Az én kutatásom itt tiszta matematika, nem az alkalmazás. Ahogyan mondani szokás: tételeket és bizonyításokat gyártunk. Ha ez sikerül, akkor az ember cikket ír belőle, és a cikk minőségétől függően egy adott folyóiratban megjelenik. Persze fontos az is, hogy az ember cikkére hányan és milyen rangú helyről hivatkoznak. Ez méri a matematikus tudományos munkásságát.
A másik területem az alkalmazott matematika biológiai ága. Ezen belül mintegy tíz éve foglalkozom a matematikai immunológiával, egy kb. öt főből álló kutatócsoportban, Tusnády Gábor akadémikus vezetésével. A cél az, hogy az immunrendszer működését jobban megértsük. Ezt matematikai modellel és számítógépes szimulációs algoritmussal lehet vizsgálni. A modellnek minél több, apró kis momentumában hasonlítania kell az orvostudomány által leírt immunológiai működésekhez. Ezek a sejtszint alatti folyamatok fehérjeszinten zajlanak, a legerősebb elektronmikroszkóppal sem lehet megfigyelni őket. Sokszor ilyen apró „óriásmolekulákon” múlik az emberi szervezet működése. A szimulációhoz pedig matematikai, valószínűségszámítási modellre van szükség. A sejtek és a fehérjék a vérben véletlenszerűen mozognak, összekapcsolódnak-szétválnak reverzibilisen, és közben egymással reagálnak, például bekebelezik egymást. A kutatás alapvetően számítógépes szimulációval folyik. . A legtöbb idő a sok ezer soros program paramétereinek beállításával telik, ami eléggé időrabló munka és sokszor az orvosok sem ismerik a szükséges paraméterek optimális értékeit. Persze a diplomatervezőim sokat segítenek a számítógépes problémákban.

[b] A rák elleni harcban is hozhat eredményeket ez a kutatás?[/b]

Reményeink szerint igen, bár a rák nem áll a kutatásunk homlokterében. A legalapvetőbb vonatkozásaiban próbáljuk az immunrendszer működését vizsgálni. A világon még mindig vannak egymással szemben álló hipotézisek ezen kérdésekben, mi pedig az épp uralkodó nézettől egy kicsit másképp próbáljuk megközelíteni a dolgokat. Vannak olyan kérdések a daganatokkal kapcsolatban, amelyek nincsenek tisztázva. A daganat tipikusan hosszú idő alatt fejlődik ki, gyakran évtizedek alatt, és főleg idős korban jelentkezik. Az immunrendszer harcol a saját sejtjeink kóros elváltozásai ellen. Ha a sejt mutálódik, azt normál körülmények között az immunrendszer elpusztítja. Persze akad olyan mutáció, amit nem képes megsemmisíteni. Ez az első lépcsőfok. A mutációnak sok próbálkozásra van szüksége, míg kijátssza az immunrendszer védelmét és „sikeres” daganatos sejtté alakul át. A kutatásunk itt játszik szerepet, mert az immunrendszer nem tökéletes, a daganatos sejtek pont a rendszerben lévő emlegetett lyukakat használják ki. Ez nem azt jelenti, hogy a helyzet reménytelen, mert hosszabb távon, évtizedek alatt várhatólag ki lehet fejleszteni olyan gyógymódokat, amelyek segítségével immunrendszerünk maga küzdheti le a rákos sejteket. Ekkor nem kellene a mai veszélyes kezeléseket alkalmazni, mint például a kemoterápiát. De pillanatnyilag nincs erősebb eszközünk. Átütő csodában nem reménykedem, habár a szakirodalomban néha fel szoktak bukkanni ilyen gyógymódok, de egyikük sem elég hatásos. Hosszú, fáradtságos munka lesz kidolgozni a megoldást.

[b] Tudna valamilyen rangsort tenni a diszciplínák között? Fontosabb lehet az emberiség számára a biológia, mint például a matematika? [/b]

Számomra a matematika a No. 1 (nevet). Szokták mondani, hogy a matematika a tudományok királynője. Ugyanis nincs még egy ilyen tudomány, ami minden kisebb és nagyobb eredményét egzaktul bebizonyítja. Sokkal szilárdabb alapokon áll, mint például a fizika, és ezt a fizikusok sem vitatják. A fizikai bizonyítások is egzaktak, de azért mindig tartalmaznak egy adag heurisztikát, azaz bizonyos pontokon ugranak egyet. A matematikusok is tévedhetnek, de mindig megvan a remény, hogy a hibát ki lehet javítani. Például az euklideszi geometria kétezer éves bizonyításai még ma is helyt állnak. Ez nem azt jelenti, hogy az elmélet teljes, új területek születhetnek, mint például a Bolyai-féle nemeuklideszi geometria , amire mi magyarok büszkék is lehetünk. A matematika folyamatosan bővül, sohasem teljes, de a régebbi tételeken nem változtatunk. A biológiának rengeteg tisztázatlan alapkérdése, megoldatlan problémája van. De ezzel nem csak a biológiát akarom lejjebb helyezni, számomra minden alkalmazott tudomány, a villamosmérnöki tudományok is (nevet) lentebb vannak, mint a matematika. Persze ez az én személyes véleményem.

[b]A honlapján olvasható agresszióról szóló cikkét mi ihlette?[/b]

A 2001 szeptember 11-én történt események. Pont abban az évben vesztettem el édesanyámat, akinek volt egy mondása, ami végül a cikk mottója is lett. "Az emberek olyan rövid ideig élnek, de még ezt a rövid időt sem képesek békésen eltölteni." Ez aznap is eszembe jutott és
elkezdtem ezen gondolkodni. Abban az időben tucatjával jelentek meg cikkek, amelyek azt boncolgatták, hogy mi lesz ennek a globális terrorizmusnak az emberiségre gyakorolt hatása. Arra jutottam, hogy az egész jelenség gyökere az ősidőkben keresendő, amikor, mondjuk százezer éve az emberek kis csoportokban éltek és vadászattal és gyűjtögetéssel biztosították a betevőt. Ekkor már nem az volt a legnagyobb veszély, hogy tudják-e biztosítani rendszeresen a táplálékot, vagy a természeti erőkkel szemben védekezni tudnak-e, hanem az, hogy más embercsoportok megtámadhatják őket. Hosszú időn keresztül arra voltak berendezkedve, hogy egy arra járó csoport elfoglalhatja a területüket, elrabolhatja az élelmüket, vagy asszonyaikat, esetleg lemészárolhatja őket. Ez evolúciós szempontból azt jelenti, hogy ha van egy fő környezeti nyomás, akkor a túlélésben az dominál. Azok az embercsoportok maradtak fenn, akik eredményesen tudtak védekezni, vagy támadni ilyen esetekben. Ez az evolúciós nyomás alakította ki a mai emberi kultúrát, a beszédet, az összetartást. Hogy miként különböztetik meg magukat a másik törzsektől harc közben, szintén nem triviális. Erre az volt a módszer, hogy befestették magukat, egyértelműen azonosítható jeleket alkalmaztak, vagy például olyan kommunikációt, nyelvet alakítottak ki, amit csak ők értettek, más csoportok nem. Tény, hogy Új-Guineában, ahol a mai napig kőkori szinten élő csoportokat találhatunk, az egymáshoz legközelebb élő törzsek nyelve tér el a leginkább. Akik egymástól távolabb élnek, azok nyelvében több a hasonlóság. A szomszédos törzseknek kellett leginkább vigyázni arra, hogy a kommunikációjukat a szomszédos, esetleg ellenséges népek ne értsék. Ez rendben is volt a történelem előtti múltban , hiszen ez mozdította előre a fejlődést, alakította ki a mai kultúrát. De a huszadik század bebizonyította, hogy ennek a mentalitásnak, mely biológiailag és kulturálisan belénk van kódolva, ma már semmilyen pozitív hatása nincsen, tkp. egy univerzális genetikai és kulturális betegségnek tekinthető. . Amikor az I. világháborúban a központi hatalmak harcoltak az antant hatalmakkal, annak semmilyen pozitív hatása nem volt, közben emberek millióinak halálát és szenvedését okozták. Ha csak magunkra gondolunk, elmondhatjuk ezt a trianoni békeszerződés kapcsán. De ugyanez okozta a még pusztítóbb II. világháborút is, melynek ezek a békeszerződések adták a csíráját. És visszatérve a 9/11-re, ez a gondolkodás, hogy az embereket nem egyesével ítéljük meg, hanem az alapján, hogy melyik csoporthoz tartozik, igen káros. Ennek az ősi örökségünknek ma nincs pozitív hatása, és nem is lesz. Az írásomnak a végén megemlítem, hogy rendkívül fontos lenne gyógymódot keresni erre a „betegségünkre”, ha egyáltalán lehetséges ez. A cikk egyébként átdolgozott formában, magyarul is megjelent a Népszabadságban.

[b] Mint láthatjuk, igen művelt ember. Milyen hobbijai, kedvenc művészei vannak?[/b]

Egyik legnagyobb hobbim az olvasás. Rendszeresen olvasok szépirodalmat, továbbá ismeretterjesztő illetve tudományos könyveket, és sajtót is. A költészetben kedvenceim József Attila és Petri György. Petri György egy közelmúltban elhunyt költő, liberális és ellenzéki gondolkodása miatt a szocialista rendszerben népellenségnek számított. Nagyon érdekes, humoros formában igen kritikus verseket írt. A világirodalomból talán Shakespeare a kedvencem, akit eredetiben is volt lehetőségem olvasni. Drámáit verses formában írta, nehéz lefordítani, egy Arany János kell hozzá, hogy jól visszaadja az eredetit. Rengeteg olyan szójáték van, amit magyarra nem is lehet áttenni. Például a Szentivánéji álomban az egyik
főszereplőt, a

takácsot [i]Bottom-nak[/i] hívják, aki egy kritikus ponton szamárrá változik. A neve egyébként feneket is jelent, ugyanakkor az angol szamár szó, az [i]Ass[/i], szintén ugyanazt, csak drasztikusabban. Kedvelem még Tolsztojt és Dosztojevszkijt, akik tulajdonképpen amatőr tudósnak számítanak. Sokszor műveikben úgy elemezték az embert és a társadalmat , mint egy szociológus, vagy pszichológus. Tolsztoj a Háború és békében leírta például, hogyan alakul ki egy háború és mi történik az emberekkel közben. Thomas Hardy egy nálunk kevésbé ismert angol író, nekem az egyik kedvencem, mert „mikroszkopikus” megfigyelésekkel tűzdelte tele a regényeit. Olyanokkal, amelyeket én, mint egy "köznapi halandó" látok, de nem vagyok képes tudatosítani magamban, pláne leírni őket. Ha ilyen nagy íróval, költővel találkozunk, akkor azon túlmenően, hogy jól töltjük az időnket olvasás közben, annak járulékos haszna, hogy kicsit talán jobban megismerjük az emberiséget.

[b]Láthattuk önt Vágó István műsorában is. [/b]

A feleségem kijelentette, hogy fel kellene újítani a lakásunkat, de nem volt elég pénzünk. Egy lakásfelújítás, mindenki tudja, milliókba kerül. Az egyetemi oktatói fizetés nem túl fényes, így azt találtuk ki, hogy el kellene menni a Legyen ön is milliomos játékba, és meg kellene próbálni ott minél több pénzt összeszedni. Nos, feleségem kijelölt erre a nemes feladatra, hogy nekem kell ezt megpróbálni. (nevet) Tényleg el is mentem, és akkor meglepően könnyen bruttó öt millió forintot össze is szedtem. Tudni kell, hogy ebből ugyanúgy a 38%-os személyi jövedelemadóval adózni kell, és ugyanúgy összevonják a többi az évi jövedelemmel. Mindenesetre így is egy nagyon szép pénz volt, és sikerült a lakásunkat szépen felújítani belőle.

[b]És milyen élmény volt a forgatás?[/b]

Vágó úr nagyon rokonszenves ember, nagyon ért a dolgához. A játékra jelentkezéskor föl kellett hívni valami telefonszámot, és válaszolni kellett valamilyen kérdésre. Ha valaki nagyjából jól válaszolt, akkor azt visszahívták egy másik időpontban, amikor újabb kérdések következtek. Előre nem jelezték a hívást, így nem lehetett segítséget használni. Harmadszorra is jelentkeztek. Egy intelligens hölgy, talán egy gimnáziumi magyar, vagy történelem tanárnő tette fel a kérdéseket egy készletből, és feljegyezte a válaszaimat. Miután kiértékelték a kérdéseket, behívtak játékosnak. Ugye van tíz fő, és még behívnak egy-két tartalékot arra az esetre, ha valaki megbetegedne. Én nem tartalék voltam. Van egy próba, háromszor kipróbáljuk a sorkérdéses játékot, még nem élesben. Meg kell, hogy mondjam, ott eléggé rosszul szerepeltem. Volt egy kollégánk a tíz közül, aki villámgyorsan és jól válaszolt, ott le is tettem arról, hogy bekerülök a játékba. Szerencsére a sorkérdés, amit élesben kaptunk, viszonylag összetettebb volt, így azt a kollégámat néhány tized másodperccel sikerült megverni. Pont egy ideális kérdés volt, ami nekem se túl nehéz nem volt, se túl könnyű. Amikor valaki bekerül a főjátékba, akkor elrendelnek egy kb. félórás szünetet. Az a sejtésem, hogy ilyenkor "beidomítják" arra a személyre a számítógép kérdéseit. Az előzetes felmérések alapján tudják, hogy ki ő, miket tud, miket nem, és úgy válogatják a kérdéseket logikusan, hogy lehetőleg senki se essen ki az alacsony kérdéseknél, és lehetőleg senki se érje el a negyven millió forintot. Ha mindenki könnyen eljutna ide, akkor tönkremenne a vállalkozás. Magánvállalkozás a műsor, tehát nekik a csatornától kapott bevételből kell kifizetni a nyereményeket is.

[b]Olvastuk az egyik kritikáját az interneten, miszerint a videojátékok elveszik az időt az olvasástól. Erről mi a véleménye bővebben?[/b]

Amikor én gyerek voltam, nem létezett televízió, pláne nem volt számítógép és videojáték. Olvastunk, könyvtárba jártunk, és szellemi aktivitást igénylő játékokat játszottunk: fejtörőket, vetélkedőket, vagy sakkoztunk. Az olvasás különösen fontos, mert annak révén jutunk el oda, hogy valamit fogalmi úton el tudjunk sajátítani. Amikor valamit olvasunk, akkor tulajdonképpen egy szimbólumsorozatot a szemünkkel beviszünk az agyunkba, dekódoljuk, majd átértelmezzük, és beazonosítjuk azt a kódsort, ami például valami valóságos tárgy (asztal), vagy bonyolultabb fogalom. Eközben a fejünkben állandóan ez a kódolási-dekódolási folyamat játszódik le. Ha ehhez hozzászokunk, akkor sokkal könnyebben megbirkózunk az iskolával. Könnyebben vagyunk hajlandók elfogadni új fogalmakat, és képesek vagyunk feldolgozni és elsajátítani őket. Sajnálom a mai fiatalságot. Azt hittem, amikor a televízió majd teret hódít, annak csupa pozitív hatása lesz, de kiderült, hogy nem. Elrabolja a fiatalok sok idejét. Ott ülnek, és ezt a sok audiovizuális információt benyelik, de ilyenkor nincs ez a dekódolási folyamat. A televízió és a videojáték audiovizuális oda-visszacsatolás, amelyben nincs meg ez a gondolkodási folyamat, mert automatikus reflexeken alapul. Ez abba az irányba tereli az embert, hogy ne gondolkodjon, hanem automatikusan, reflexből cselekedjen. És az a sok erőszak, amit a tv-ben, játékokban látunk, az is káros. Nem, hogy kigyógyítaná az emberiséget a már említett betegségből, hanem még erősíti is ezt a reflex-szerű cselekvés és az előítéletes gondolkodás által.

[b]Ön szerint ez nem lehet tudatos? Nem állhat valakinek ez érdekében?[/b]

Veszélyes dolog az összeesküvés-elmélet. Én azt gondolom, hogy ez megint ugyanannak a bajnak a tünete, amiről az előbb beszéltünk. Tehát valaki megpróbálja az emberek valamilyen csoportját egy skatulyába zárni, kinevezni az ő ellenségének, vagy a népe ellenségének. Mindenfajta ilyen címkézés már a betegség tünete. Nem azt nézzük, hogy helyes-e, amit mond, hanem elfogultan, pusztán címkézés alapján kikiáltjuk, hogy ő rosszat akar nekünk, többet már nem is hallgatjuk meg, amit ő mond. Először meg kell nevezni a problémát. Probléma az, hogy a kisgyerek túl sokat ül a tv előtt, és túl sok videojátékot játszik. Ne keressünk olyan csoportot, akik ezt szándékosan csinálják, hanem ültessük be a köztudatba, hogy ez rossz dolog. Ne engedjük, hogy a gyerekünkkel ez történjen. Ne engedjük, hogy a tv nappali műsorokban olyan adást sugározzon, ami káros lehet a gyermekeinknek. Tiltakozzunk ez ellen, ha kell, civil mozgalmat hozzunk létre, amelyik ez ellen harcol, és így tovább. Ez jó dolog, ebben nincs összeesküvés-elmélet. Ha mi elkezdünk úgy gondolkodni, hogy valahol valakik szándékosan a mi gyerekeinket tönkre akarják tenni, akkor már mi is a betegség vírusát hordozzuk.

Köszönjük az interjút!

Géczy Attila, Sebők Gábor, Szabó Ádám