A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, mig mondatomat
a végtelentõl elrekesztem.
Homokkal egy vödörnyi óceánt
keritek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.
-Engedj, zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltõl?
-Rongy lennél egyedül. Igy lobogó, lobogó.
Szélesedõ oszlopközök.
Szél fúj be a szavak között.
Itt már kupola-fellegek
Éggel tapasztott épület.
S a Semmi itt már ennyit ér,
mint házak közt a tér.
Tenger beszéd. Inkább rideg
legyek, mint a húsvét-sziget.
S legyen bár mindez alkati:
én szobrot vágynék mondani.
Nemes Nagy Ágnes