Simone Weil
Jegyzetfüzet
Visszateremtés:
Az életnek csak két pillanata tökéletesen mezítelen és tiszta: a születés meg a halál. Emberi alakban csak az újszülött és a haldokló imádhatja Istent anélkül, hogy beszennyezné az Istenséget.
Azok, akik üdvözülésre sóvárognak, nem hisznek igazán az Istenhez fűződő örömben.
Bálványimádás:
A bálványimádás onnan ered, hogy bár megvan bennünk az abszolút jó szomja, hiányzik belőlünk a természetfölöttire emelkedő figyelem, és nincs türelmünk, hogy ezt felnövekedni engedjük magunkban.
A szerencsétlenség:
Nem azért kell szeretnem a szenvedésemet, mert hasznos, hanem azért, mert van.
Ne az legyen a cél, hogy ne szenvedjünk vagy kevésbé szenvedjünk, hanem az, hogy ne rontson meg a szenvedés.
A szerencsétlenség rákényszerít, hogy valóságnak ismerjük el, amit lehetetlennek vélünk.
Minden probléma az időre vezethető vissza. Végletes fájdalom: céltalan idő: a pokolba vagy a paradicsomba vezető út. Állandóság vagy örökkévalóság.
Véletlen:
Csillagok, virágzó gyümölcsfák. A megbonthatatlan maradandóságban és a végletekig kiélezett törékenységben egyaránt az örökkévalóságot érintjük meg.
Az értékes dolgok sebezhetősége szép, mert a sebezhetőség a létezés jegye.
Trója pusztulása. Gyümölcsfák virághullása. Tudni, hogy a legdrágább nincs a létezésbe belegyökerezve. Ez szép. Miért? Az időn túlra ragadja a lelket.
A figyelem és az akarat:
Nem új dolgok megértésén kell fáradoznunk, inkább azon, hogy türelem, erőfeszítés és módszeresség útján eljussunk odáig, hogy egész lényünkkel megértsük az önmagukban nyilvánvaló igazságokat.
A teljesen vegyítetlen figyelem: imádság.
Közömbösnek kell lennünk a jó és a rossz iránt, de ha közömbösek vagyunk, vagyis ha egyformán ráirányítjuk mind a kettőre a figyelmünk fényét, a jó magától felülkerekedik. Ez a dolgok lényegében rejlő kegyelem. És ez a jó meghatározása, kritériuma.
Szépség:
A szépség a véletlennek és a jónak egymásra találása.
A természeti szép: az érzéki benyomásnak és a szükségszerűség érzetének együttese. Ennek így kell lennie (első rendben), és pontosan így is van.
A szépség megejti a testet, hogy utat nyisson a lélekig.
Milyen kép az, amelyet betehetünk egy olyan ember cellájába, akit életfogytiglan magánzárkára itéltek; anélkül, hogy ez kegyetlenség volna, épp ellenkezőleg!