XXXII. HAJÓS GYÖRGY
MATEMATIKAVERSENY
2010. március 18-20. között zajlott le Miskolcon a XXXII. Hajós György Matematikaverseny. Ezen a műszaki és gazdasági felsőoktatásban tanuló, BSc-s hallgatók számára rendezett versenyen korábban csak a főiskolások indulhattak. A kétlépcsős képzés megjelenését követően azonban az egyetemek számára is megnyitotta kapuit. Az idén rekordszámú résztvevő, 26 csapat (96 diák) mérte össze tudását. Az intézmények karonkét legfeljebb négy hallgatót nevezhettek. Egyetemünk az őszi félévben megrendezett válogató verseny eredményét figyelembe véve 10 hallgatóval vett részt. A hallgatóink az előző félévben induló és jelen félévben is folyó tehetséggondozó program keretében készültek a versenyre és ott szép sikereket értek el.
Az ezidáig rendelkezésünkre álló eredmények :
Egyéni verseny:
1. Deák Zsolt, BME GPK
2. Bayer Péter, Corvinus
3. Homolya Miklós, Pázmány Péter Kat. Egy.
4. Csató Bertalan, BME GPK
5. Székelyhidi Tamás Óbudai Egyetem (Ő volt az elmúlt két év
abszolút győztese.)
6. Lakatos Eszter, Pázmány és Tóth Manuel, Corvinus (holtverseny)
7. Nagy Dávid, BME VBK
8. Kupcsik Réka, BME GTK (holtversenyben vkivel)
9. Bertóti Róbert, BME GPK
Csapatverseny:
1. BME GPK
2. Pázmány Péter Kat. Egy.
3. Corvinus
5. BME GTK
7. BME VBK
Így egy évig egyetemünk őrizheti a Hajós-vándorkupát.
Szeretnénk a megkezdett munkát tovább folytatni és a jó képességű hallgatóinkat támogatni abban, hogy mérnök illetve közgazdász tanulmányaikban és majd a munkájukban felmerülő problémájukban igazán használható eszköz legyen az a matematika tudás, amelynek átadásán fáradozunk.
Továbbá megköszönjük
Dr. Gyurkovics Évának, Dr. Moson Péternek és Lángné Dr. Lázi
Mártának, hogy terveink megvalósulását lehetővé tették,
elképzeléseinket támogatták. Külön is hálásak vagyunk
Lázi Mártának, aki a szakmai projekt-feladatok ötletével segített,
abban, hogy a kurzusaink még komplexebbé váljanak.
2010. március
23.