Magyar
Tudományos Akadémia
Matematikai Tudományok Osztálya
Vissza a honlaphoz
Az Osztály
által
kiadott díjak
(megfelelnek
a közérdekű célra tett
kötelezettségvállalás kritériumainak a PTK 593-596§
szerint)
| Alexits
György-díj Bolyai Farkas-díj Bolyai János Nemzetközi Matematikai díj Gyires Béla-díj Matematikai/Erdős Pál-díj Turán Pál-díj Vissza a honlaphoz . |
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége - Alexits Györgyné kezdeményezésére és az Akadémia Matematikai Tudományok Osztályának előterjesztésére - Alexits György, a magyar matematika kiemelkedő alakja emlékének méltó megörökítésére ALEXITS GYÖRGY-DÍJ alapítását
határozta el az alábbiak szerint.
4.2 A
díjat a Matematikai
Tudományok Osztályának tagjai ítélik
oda. 4.4
A díjat egy
személy csak egy alkalommal kaphatja meg. 4.5 A díjban nem
részesülhetnek az Erdős
Pál-díj, vagy a Gyires Béla-díj vagy a
Turán Pál-díj
kitüntetettjei. Az eddig díjazottak névsora (1984-től).
Vissza a honlaphoz . ALAPÍTÓLEVÉL
Az
„Arany János Közalapítvány a
Tudományért” és a „Pro Renovanda
Cultura Hungariae Alapítvány” 1998-ban díjakat
alapított, amelyeket
minden évben november elején, a Magyar Tudomány
Napján adnak át. Ezek
között
idén is sor kerül ú.n. szakkuratóriumi
díjak átadására is (ezek
különböznek a
fődíjtól). Az MTA Matematikai
Osztályához tartozó tudományágak
és szakterületek tudósai számára a
szakkuratóriumi díjakat az Osztály
által
kiküldött Bolyai Farkas Szakkuratórium
ítéli oda.
A
Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége
- Erdős Pál akadémikus
kezdeményezésére és szülei
emlékére - a
tudományos
munkára való ösztönzés és a
tudományos utánpótlás
támogatása érdekében
a
matematika és annak ágazatai bármelyikében
elért, világviszonylatban is
kiemelkedő eredmény elismerésére -
határozatlan időre -
MATEMATIKAI DÍJ-at alapított.* 2. A Díj teljes anyagi fedezésének biztosítását Erdős Pál akadémikus vállalta. 3. A Díj odaítélése évenként - első alkalommal 1973-ban - történik. 4. A Díjat az elbírálás előtti három év folyamán elért teljesítményért olyan matematikusnak lehet odaítélni, aki a díj kiadásának évét megelőző év december 31-ig még nem töltötte be a 40. életévét. 5. A Díjat az MTA Matematikai Tudományok Osztályának tagjai ítélik oda. 6. A Díj odaítélésére javaslatot tehetnek az Osztály tagjai, a Matematikai Bizottság, az Informatika- és Számítástudományi Bizottság és az Operációkutatási Bizottság tagjai. A javaslatnak tartalmaznia kell a jutalmazásra felterjesztett jelölt tudományos tevékenységét és annak nemzetközi visszhangja részletes ismertetését. 7. A Díjat az osztályelnök a közgyűlés keretében tartandó tudományos ülésszak keretében adja át, és ezen ismertetni kell a díjazott munkásságát. 8. Matematikai Díjat egy személy csak egy alkalommal kaphat. 9. A Díjban nem részesülhetnek az Alexits György-díj, vagy a Gyires Béla-díj vagy a Turán Pál-díj kitüntetettjei. Az eddig díjazottak névsora (1973-tól). * A Matematikai díj nevét az Osztály 1997. március 19-i ülésén Erdős Pál-díjra változtatta. ** Az Osztály 2002. január 23-ai ülésén a díj összegét 40,000.- Ft-ról 100,000.- Ft-ra emelte. Vissza a honlaphoz .
BOLYAI FARKAS-DÍJ megszünt 2005. szeptember 23-án forrás hiányában (a díjat az Osztály által létrehozott Bolyai Farkas Szakkuratórium ítéli oda) A díjakat az alábbi célok érdekében alapították: · kiemelni azokat a tudósokat, akik a kutató, az oktató és az ismeretterjesztő munkát együttesen magas színvonalon végezték és végzik; · díjazni az adott szaktudományban jelentős tudósi, kutatói, oktatói és tudományszervezői tevékenységet együttesen végzőket. A szakkuratóriumi díj összege 300 ezer forint; évente szakkuratóriumonként 2-3 díj adható. A díjak odaítélésének alapvető elveit a Bolyai Farkas Szakkuratórium a következők szerint alakította ki. 1. A díjra jelölteket lehet állítani azok közül, akik a fenti célkitűzéseknek magas szinten megfelelnek. 2. A díjra jelölést tehetnek a MTA Matematikai Osztálya tudományos bizottságainak (Matematikai Bizottság, Operációkutatási Bizottság, Informatika- és Számítástudományi Bizottság) tagjai, valamint az Osztályhoz tartozó tudományterületeken működő doktori iskolák vezetői. 3. A
jelölést
fél-egy oldal terjedelmű javaslat formájában
lehet megtenni, amelyben
ki kell
emelni a jelölt legfőbb tudományos és
oktatási érdemeit, eddigi
elismeréseit.
Ehhez mellékelni kell a jelölt tudományos
műveinek jegyzékét a szokásos
formában (publikálás
helye, oldalszám is
kell). A
javaslatot e-mailen, vagy postán lehet eljuttatni
László János
tudományos
titkárnak 2002. augusztus 30-ig (postai feladás
esetén legkésőbb
augusztus
30-ai postabélyegzővel !) az
alábbi címre: 4. A
szakkuratórium a fenti
célkitűzéseket, a díj paramétereit
és a tudományos elismerések
rendszerét
figyelembe véve azt az ajánlást teszi, hogy a
díjazottak az MTA
doktorai (nagydoktorok)
közül kerüljenek ki. Az eddig díjazottak névsora (1998-tól). Vissza a honlaphoz . A
Magyar
Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok
Osztálya - Dr. Gyires Klára és Dr.
Gyires Tibor (Gyires Béla gyermekei)
kezdeményezésére - Gyires Béla, a magyar
matematika kiemelkedő alakja emlékének
méltó megörökítésére GYIRES
BÉLA-DÍJ alapítását
határozta el. Gyires Béla (1909-2001) az MTA rendes
tagja, Állami díjas, a
Debreceni Tudományegyetem Professor Emeritusa áttörő
eredményeket ért el a
valószínűségszámítás
és az alkalmazott matematika területén.
Számos közismert dolgozatával
járult hozzá ezen tudományágak
fejlődéséhez. Ő volt
számítástechnikai képzés
elindítója a Debreceni Tudományegyetemen.
4.5 A
díjban nem
részesülhetnek az Alexits György-díj, vagy az
Erdős
Pál-díj vagy a Turán Pál-díj
kitüntetettjei. Vissza a honlaphoz . A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Tudományok Osztálya − Pintz János kezdeményezésére − Turán Pál, a magyar matematika kiemelkedő alakja emlékének méltó megörökítésére TURÁN PÁL-DÍJ alapítását határozta el az alábbiak szerint.
Vissza a honlaphoz . |